Foltok

Drága gyermekeim újra alkottak. No nem valami nagy dolgot, csak olyan aprócskát. Lyukakat, lyukakat “készítettek” a nadrágjaikra. Még szerencse, hogy akadt néhány horgolt kör és blokk. (Még egy korábbi tarisznya-készítésből maradtak.) Eltettem őket, mert pont ilyen esetekre készültem. És hogy milyen jól tettem 🙂 Először a nagylány farmerját kellett “megjavítani”. Gyárilag is lyukas volt, de...

Continue reading

Piros szegély

Te jó ég! Már jó ideje csak ülök ezen a leendő párnahuzaton és nem tudom magam rávenni a befejezésre. Így arra gondoltam, ha felteszem ide a blogra, akkor motiválva leszek a befejezésben 😉 …még nem tudom,…még nem érzek semmit 😀 Talán holnap vagy holnapután 🙂   A pöttyös blokkról itt, itt, itt és itt...

Continue reading

Iskolakezdés

Ez a nyár is eltelt. Visszatekintve elég gyorsan. A nagylány visszatért a suliba, a legkisebb pedig most kezdi. Macikám pedig még egy évig élheti az ovisok gondtalan életét. A nyár utolsó másfél hetét az ünneplők elkészítésével töltöttem. Illetve inkább csak az éjszakákat. Délután valahova el (ahol lehet játszani, tombolni), hazajövetel, fürdés, vacsora és lefekvés (ami persze...

Continue reading

Ez igen!!!

Végre egy játék, ami megmozgat, nevetést csal az arcra és összehozza a családot. Persze semmi újdonság nincs a dologban. Egy igazán egyszerű dologról van szó…a labdáról. Méghozzá kötött labdáról. A sapka után még maradt némi fonal a gombolyagból és ha már úgy is spannolt a sikerélmény, újfent a zoknikötőtű szetthez fordultam. Azt hiszem, kezdünk...

Continue reading

Kötött rövidnadrág

Mostanában kötőtűkkel barátkozom. Imádom a kötött holmikat és természetesen én is szeretnék ilyeneket készíteni. Gyerekkoromban Anya próbálkozott azzal, hogy megtanítson. Áááááááá nagyon ügyetlen voltam. Tehát eljött az idő, hogy kicsit belevessem magam a tanulásba. Így kellő magabiztossággal (ha nem sikerül, akkor horgolni fogok…örökké 🙂 ), minimális tudással és az internetről begyűjtött információkkal nekiláttam. Az elmúlt két hétben kötögettem. Már...

Continue reading

Horgolt poncsó-féleség

A gyönyörű új fonalból végül ezt a poncsószerűséget sikerült összehozni, ami most pont jól jön. Tegnap gyilkos forróság, ma pedig 23 º C van. Az elmúlt napok hősége után ez az idő viszont kicsit hűvösnek tűnik. De nincs semmi gond. Hisz a poncsó elkészült és nem lesz fagyoskodás (legalábbis a nagylányomnak :D) A poncsó egyszerűen...

Continue reading

Pöttyös blokk

Szeretném megosztani veletek, hogy hogyan készítem a pöttyös blokkokat, amiket azután fel lehet használni több mindenre is. Például ruhát vagy tarisznyát készítettem már a segítségükkel.  Csak kattints a képre és mentsd le 🙂 Szép hétvégét…és jó horgolást 🙂     Emi...

Az a csodálatos spárga

Odavagyok a textúrájáért és tetszenek a belőle készített dekorációk. Amikor tavaly nyaraltunk,egy faházban laktunk és ott láttam nádból fonott lámpabúrákat és igen csak megtetszettek. Valami hasonlót szerettem volna itthonra is…természetesen horgolva. Tehát az ihlet meg volt, már csak az anyagon gondolkodtam. A férjem vett spárgát egy pár hete és csak ott állt, állt és...

Continue reading

Horgolt pöttyös ruha

Nagyon szeretem ezt a pöttyös blokkot. Amilyen egyszerű elkészíteni, annyira attraktív lesz a végeredmény. Akadt még itthon valamennyi fehér és sötétkék fonal. Egyszerűen meghorgoltam a 24  blokkot. Majd a ruha fonákján horgoltam össze őket, mert nekem ez egyszerűbb és szeretem, ha varrás-mentesek a blokkokból készült dolgok. Az aljára fehér fonalból készítettem szegélyt, a felső részre pedig sötétkékből pántot. Egy-egy gomb...

Continue reading

Forró napok…

…következnek, amihez remek ez a kis ruházat, amit a kisebbik lányunknak készítettem két éve…és még mindig jó rá 🙂 Egy kis topról van szó, amihez mindösszesen egy 50g-os pamut gombolyagot használtam fel. A kendő ugyanabból a fonalból készült és a Ravelry-n találtam a mintát. Azonban most  hiába kerestem a leírást, egyszerűen nem találtam meg 🙁 Érdemes körülnézni ott,...

Continue reading

Nem tudom megunni…

…a nagyi négyzetet. Tavaly nyáron készítettem ezeket a négyzeteket és elraktam későbbre. A héten pedig elővettem őket és eldöntöttem, hogy befejezem. Már egy korábbi posztban említettem ezt a módszert, amit most is alkalmaztam a négyzetek összehorgolására. Nagyon egyszerű technika, melegen ajánlom. Amint elkészült a szőnyeg és leraktam, a cicák azonnal megrohanták és elfoglalták. Szerencsére elmentek...

Continue reading
Scroll to top